A Kaszás Attila-díj sajtótájékoztatóján Rátóti Zoltán Kossuth-díjas színművész, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, a rendezvény házigazdája és Kaszás Attila egykori osztálytársa köszöntőjében elmondta, hogy Kaszás személyiségéből és egész lényéből közösségteremtő erő fakadt.
Ennek kapcsán Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár beszédében hozzátette, hogy: a jelöltek tekintetében – a mesterségbeli tudás és a kiemelkedő művészi teljesítmény mellett – a közösségépítésben kifejtett áldozatos munka is megmérettetik, hiszen a névadó néhai színművész, Kaszás Attila is tevékeny szerepet vállalt közösségei összetartásában. Vegyük észre mindebben az üzenetet és intelmet: a hosszú távú, értékteremtő szakmai, művészi kiteljesedés nem lehetséges elszigetelt módon. Szükségünk van közösségeink motiváló, megtartó és inspiráló erejére. Szükségünk van embertársaink figyelmére és szeretetére, szakmai elismerésére.
A fentiek fényében arról kérdeztük a négy művészt, hogy miket tartanak fontos emberi értékeknek, hogyan képviselik és közvetítik azokat az értékeket színészként, milyen okokból tartják fontosnak az emberi közösségeket, valamint milyen tulajdonságokkal, jellemzőkkel bíró közösség megteremtésén és fenntartásán dolgoznak?
Csankó Zoltán
Csankó Zoltán szerint az ártás elkerülésére való törekvés az egyik legértékesebb emberi képesség. „Nehéz az emberi értékekre irányuló, és a közösségekkel kapcsolatos kérdésekre közhelyek nélkül válaszolni. Talán nem is lehet, mert ezek a közhelyek többnyire igazságok is, és nincs helyettük más szó, jelző, legfeljebb körül lehet írni azokat. Megpróbálok inkább egy gondolat mentén válaszolni rájuk. Számomra a legnagyobb, legfontosabb emberi érték az a folyamatos, állandó szándék: nem ártani másoknak! Sem lelkileg, szellemileg, sem fizikailag! Ez a szabadságot feltételezi, ami elengedhetetlen a művészetben és a normális, hétköznapi életben egyaránt. Minden más tulajdonság, érték, ami ezt az alapértéket erősítheti, mint a tehetség, nagyvonalúság, humor, mások megértése, törekvés az igazságra, segítő szándék – és hosszan sorolhatnám – csak ráadás. Van, akinek ezekből több van, és olyan is, akinek kevesebb adatott. Azokból az értékekből, ami nekem jutott, igyekszem minél többet átadni. Néha tudatosan, máskor pedig ösztönösen, hiszen vannak olyan értékek, amikről ’nem is tehetek’, velem született, genetikai adottságok, vagy a szüleim nevelésének köszönhetők. Komoly, nagy tudatosság nincs abban, hogy ’neveljem’ kollégáimat, egyszerűen csak létezem közöttük. Próbálok nem ártani, csak segíteni.”
Zoltán úgy látja, a jó közösség a jó színdarab megvalósulásának feltétele. „A jó közösség komoly alapja – és most elsősorban a színházi közösségre, a társulatiságra gondolok – a minőségi előadások megszületésének. A társulat tagjai ideális esetben kedvelik, szeretik, de minimum tisztelik egymást, és ez a bizalom alappillére, ami nélkül elképzelhetetlennek tartok színvonalas, felhőtlen, jókedvű, felszabadult próbaidőszakot, ami elvezethet bennünket egy közösen létrehozott, mindenki által szeretett előadáshoz. Természetesen vannak kivételek, hiába ideálisak a feltételek, hiába a szándék, hiába a tehetség, nem minden sikerül. Erről a nézőink tudnának mesélni…”
Az általa fontosnak tartott értékeket ő maga is igyekszik képviselni. „A konfliktusokat kerülöm, és bár időnként adódnak feszültségek munka közben, próbálok hamar túllépni ezeken, és másokat is erre biztatni. Szerencsére eddigi pályám során olyan társulatokban voltam tag, illetve olyan társulatokkal dolgozhattam együtt – hiszen sok éven keresztül ’szabadúszóként’ számos színházban megfordultam –, ahol nyugalom volt, és valódi közösségként hozhattunk létre előadásokat. Ilyen közösségeket én megteremteni nem tudok, talán egy már meglévő, jó közösség fenntartásában segíthetek. Ez nem csak a színház, hanem az én érdekem is. Ahol felüti a fejét az irigység, gyűlölködés, tiszteletlenség, a szakértelem hiánya, a vezetés részéről sérül a jogszerű, élhető körülmények közötti munka, ahol a mosolyt, nevetést a harag és rosszkedv váltja fel, és mindez tartósnak bizonyul, ott nekem nincs, nem lehet dolgom, maradásom. Bízom benne, hogy a Győri Nemzeti Színház társulata még sokáig lépdel azon az úton, amelyre engem is magukkal vittek első vendégeskedésem alkalmával immár 15 évvel ezelőtt, és nyugalomban, békében, szeretetben folytatjuk utunkat a nézők viharos tapsaival kísérve.”
Fehér László
Fehér László a bizalmat tartja az egyik legfontosabb emberi értéknek. „Nem csak a fizikai színházban, hanem azt gondolom, hogy minden színházban ez az egyik legfontosabb dolog – de most maradok a saját területemnél, a fizikai színháznál. A bizalom jelenik meg akkor is, amikor egy-egy esésnél vagy ugrásnál a kollégák bíznak abban, hogy a tartó ember odaér és megfogja őt, mielőtt a földre esne. Ugyanilyen fontos az elfogadás, az új dolgokra való nyitottság, ami a fejlődés egyik feltétele. Azt gondolom, hogy egy színész akkor tud fejlődni, ha nem skatulyázza be saját magát, nem hagyja beskatulyázni magát és nem tartja el magától az újat, nem zárkózik el semmiféle újdonságtól.
A munka iránti alázat is egy fontos érték. Fontos tisztelni és megbecsülni mások munkáját. Nem csak a színészek, rendezők munkájára gondolok, hanem a háttérdolgozókéra is, hiszen nélkülük nincs színház. Ezeknek az embereknek a fontosságát sokszor csak akkor veszik észre, ha már nincsenek – nincs, aki odakészítse a kelléket, aki kipakolja a ruhát, aki összeszerelje a díszletet. Tiszteletreméltó és megbecsülendő munka az övéké. És talán sokan nem gondolnák, de ezek az emberek művészileg is nagyon érzékenyek tudnak lenni. Hiszen, ők is alkotnak. Világot alkotnak körénk, színészek köré a színpadra. Olyan környezetet, ami fontos a hatásmechanizmus láncolatában. Színészként ezeket az értékeket odafigyeléssel és kíváncsisággal tudom a legjobban közvetíteni. Ha új környezetbe kerülök, igyekszem megteremteni a bizalmat magam felé a kollégák részéről. Pontossággal, felkészültséggel és kreativitással érkezem minden próbafolyamatba. Pozitív energiákkal. Ez a legtöbb, amit tehetek annak érdekében, hogy gördülékeny és hasznos legyen az idő, amit egy-egy darab elkészítése során együtt töltünk.
László mindig törekszik arra, hogy a lehető leginkább megismerje a kollégáit, ha új közösségbe kerül. „Figyelem, hogyan dolgoznak, ők is engem, és így egymástól tanulunk. A tanulás egy olyan folyamat, ami az ember élete végéig tart. Nézem, ahogy próbálnak, ahogy dolgoznak. Rengeteget lehet tanulni abból, ha az ember figyeli ahogy mások dolgoznak.” A társai megismerésén túl a közösség összetartását is fontosnak tartja. „Azt gondolom, hogy a független szférában nagyon fontos dolog a társulatok összetartása. Hiszen, sok nehézséggel kell szembenéznünk, és az egymásban való bizalom egy olyan fontos dolog, amire szükségünk van. Én mindig úgy gondoltam a színházi, társulati létre, mint egy családra. Ezt a hozzáállást tanultam gyerekként Beregszászon, és ez az attitűd a mai napig fontos része a társulatban való létemnek. Ezért dolgoztam és dolgozom a mai napig is azon, hogy megbízzanak bennem a kollégáim. Remélem, hogy a bizalom megteremtése sikerült.”
Fila Balázs
Fila Balázs csapatjátékosnak vallja magát, aki szereti a békét és a harmóniát maga körül. „Igyekszem a mérleg nyelveként az igazság, becsület mellett szót emelni. A hivatásom egyik kulcsa a bennem lévő érzékenység. Nyitott vagyok a világra, az emberekre. Sokféle emberrel köt össze a sors. Mindenkivel megtalálom a közös hangot. Sok ember kedvel és vesz körül, de olyan igazi ’lélek-barát’, akiket a legközelebb engedek magamhoz és akiket nagyon tudok szeretni, csak néhány. A tisztelet és alázat szintén fontos érték számomra.” A színházban az életre keltett karakterek szabják meg neki, hogy mit tud elmondani egy-egy szerep által. „Például Dysart Doktor az Equus című drámában másért tud síkra szállni, mint Indián a Száll a kakukk fészkében, vagy Bertie a Király beszédében. Talán közös vonás sokukban, hogy mindegyikük hű önmagához. Kiáll a maga igazságáért és mindegyikükben rengeteg a szeretet. Színészként nem csupán egy képzeletbeli figura életre keltése a feladatom. Bele kell bújjak a bőrébe, azzá kell válnom, aki ő maga. Annyiban tudom a számomra fontos emberi értékeket kidomborítani, amennyire az adott szerep hagyja.”
A közösséget a társulaton túlmutatva is esszenciálisan fontosnak tartja. „Társas lények vagyunk. Néha kell a csend és a magány, de ugyanakkor egy jó beszélgetést, egy ölelést, egy izgalmas eszmecserét nem helyettesít a magunkkal töltött idő. Közösségben alkotni, kreatívan létrehozni valamit, semmihez nem fogható érzés. Egy színházi előadás a benne lévő alkotók – színpadmestertől a fodrászon át, a táncosokig, asszisztensekig, színészekig stb. – szimfóniájának köszönhetően szólal meg. Ugyanilyen csapatmunka egy iskolában gyermekeket tanítani, egy kórházban gyógyítani vagy éppen egy ruhagyárban elkészíteni a ruhákat, amelyeket viselünk. Emberi közösség, oda- és egymásra figyelés nélkül nem működik: ezért kell tisztelnünk a másikat és a jóra, nem a kritikára koncentrálni. Színészként a körülöttem lévő környezet hangulatáért tudok tenni, hiszen klasszikus értelemben véve sem a hivatásom, sem a pozícióm nem közösség teremtő. Hacsak nem tudok művészként úgy megfogalmazni egy-egy gondolatot, hogy az el tudjon esetleg ültetni egy-egy csírát egy nézői szívben, agyban, vagy esetleg példaértékű tudjon lenni a kollégák szemében. Ha ez sikerül és valaki nyitottabbá, értőbbé vagy épp gondolkodóvá válik, akkor aznap sem léptem hiába színpadra…”
Nagy Cili
Nagy Cili színésznő tizenhárom éve a Weöres Sándor színház tagja, a vele készült interjút egy Weöres-idézettel kezdte: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. „Az emberi értékek kapcsán azt az alapvetést tartom szem előtt, hogy: ne ártsak. Ez az egész életemre igaz. Amit szintén fontosnak tartok – nem csak a saját viselkedésemben, másokéban is – az az egymás felé tanúsított tisztelet, a szeretet kimutatására való képesség, a bátorság, az együttérzés, az empátia, a bocsánatkérés képessége. Gyerekkoromban a hit felé fordultam – a hittanórára járó társaim mindig nagyon vidámak voltak, ezért érdekelt, hogy mit tanulnak. Ezen az úton találkoztam először a keresztény vallásban megfogalmazódó értékekkel, mint például: ’ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel’, valamint ’ha megütik az egyik orcádat, fordítsd oda a másik orcádat is’. Igyekszem nem vizet prédikálni és bort inni, és nem csupán elismerni, de képviselni is ezeket az értékeket. Azt gondolom, hogy egy hiteles ember tud igazán hiteles lenni a színpadon, ezért a tetteimmel igyekszem megmutatni azt, amit képviselek.
Például, nem tudom nem szóvá tenni, ha igazságtalanság történik a környezetemben. Ugyanígy nem bírok nem segíteni a ’gyengébbeken’ – azokon, akik kínlódnak a környezetemben. Ez akár egy koreográfia próbára is igaz. Ha én már tudom a lépést, akkor nem dőlök hátra elégedetten, hanem támogatom azokat, akik még gyakorlásra, segítségre szorulnak – de ez csak egy példa. Én színészként nem csupán társulati tag és rendező vagyok, hanem Művészeti Tanács tag is, és azért szerettem volna a Tanács részese lenni, hogy hasznára lehessek a társulatnak. Talán épp a Kaszás Attila-díjra való jelölés igazolja vissza, hogy a kollegáim szemében hiteles mód az, ahogy létezem. Színészként, testvérként és barátként is ugyanazokat az emberi értékeket igyekszem képviselni. Színészként úgy, hogy nem ítélkezem az általam – a lehető legkomplexebb módon – megtestesített és megmutatott karakter fölött. Arra törekszem, hogy empátiával, bátorsággal és humorral közelebb hozzam a nézőhöz a karaktert – még akkor is, ha látszólag negatív figura. A társulatban való munkálkodás során pedig nem csupán arra törekszem, hogy ne ártsak, hanem arra is, hogy a közösség tagjainak hasznára legyek. Ha velük bármiféle jót teszek, akkor magammal teszek jót, mert a társulat olyan, mint egy család, hozzáteszem: ennek a családnak a világosítók, az öltöztetők, a kelléktárasok, a díszletmunkások, a titkárság és a színház minden egyes dolgozója a része.
A közösségben való létezésnek megtartó ereje van. Jobban érezzük magunkat társaságban. Minket a színházban olyasmi köt össze, amit mindannyian nagyon szeretünk – a színház, a játék – és ettől olyanná válik az együttlét, mint a sportolás során: feltölt adrenalinnal és olyan felemelő érzésekkel, amit a nézőtéren ülő emberek is tapasztalnak. Előfordul, hogy ez a közösség olyasmit képes létrehozni a mély érzelmi húrok megpendítése által, ami megközelíti a szakralitást. Ezért merem hinni, hogy még mindig lehet minket, színészeket Thália papjainak és papnőinek nevezni. Olyan katartikus élmény tud létrejönni a színházban, amit misén vagy szent helyen tapasztalhat az ember. Volt ilyenben részem. Érezhető volt benne az az odaadás, figyelem és érzelmi összehangoltság.”
Cili azt mondja: az ember társas lény, a kapcsolatteremtés vágya egyfajta evolúciós késztetés, számára pedig elképzelhetetlen, hogy ne a színház legyen a közege. „Itt minden ember egyaránt fontos és mindenkinek a munkájára szükség van ahhoz, hogy esténként, miután felgördül a színpad elől a függöny, megszülessen a csoda, kialakulhasson a nézőtér és a színpad közti energia, mágnesesség. Én a Weöres Sándor Színház társulatáért dolgozom. Jordán Tamás alapította ezt a színházat az ő értékei mentén, és a belőle áradó értékek alapján alakult ki az itteni közösség is. Érdekes megtapasztalni, hogy bár formálódik a társulat és már alig van benne alapító tag, a Tamás által képviselt értékek mégis generációról generációra szállva átszövik. A nyitottság, a szeretet kimutatására való képesség, a figyelem, a tisztelet, a humor, a társunkért való áldozathozatali készség és az összetartást erősítő kommunikáció mind jelen van.”
Írta: Nagy Daniella | Fotók: Csákvári Zsigmond