Bakonyi Csilla a Kaszás Attila-díj szavazásának végső körében arról vallott, miért különösen kedves számára az utolsó három jelölt között lenni. Közvetlen, egyenes, kedves nő, akinek a mosolya mögül erő sugárzik.
Említetted korábban, hogy különleges számodra ez a díj.
Az összetettsége, az, hogy az ember közvetlen környezete, a tágabb szakma és a közönség is szavaz rá, csodálatos! Megható, hogy a Jászai Mari Színház társulata építőnek találja a jelenlétemet és ezért már többször felterjesztett. Nagyon jó érzés! Mint ahogy az is, hogy a tágabb szakmából úgy gondolták, hogy két másik kiváló színészkollégámmal 31 jelölt közül én is mérettessek meg a nézők előtt. Erre egyáltalán nem számítottam. Kicsi társulat vagyunk, éppen ezért családias a hangulat. Majdnem az összes kollégámmal baráti kapcsolatot is ápolok, a figyelem nálam zsigerből jön. A konfliktusoknál igyekszem az arany középutat képviselni, vagy asszertív kommunikációra felhívni a figyelmet. Talán ez lehetett az egyik oka, hogy akik a legrosszabb napjaimat is látják, úgy gondolták, jelölnek erre a különleges díjra.
Kakukktojásnak számítasz a családodban, mert senkinek semmi köze nem volt a művészi pályához, te viszont kamaszként határozottan kijelentetted, hogy színésznő leszel, és bármilyen nehézség jött szembe, soha nem adtad fel.
Tiszaújvárosban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nőttem fel. Apukám mérnök volt, édesanyám pedig könyvelő, sajnos már mindkettejüket elveszítettem. Édesapám mindenféle kreatív dolgot szeretett csinálni – intarziákat készített, forrasztó pákával képeket égetett, rajzolt, édesanyám pedig szerette a színházat, a verseket, de én mentem egyedül művészi pályára. Hiperaktív gyerek voltam, ezért sporttagozatos iskolába írattak. Sokat köszönhetek a sportnak: a csapatban való együttműködés, a nem feladás képességét. A családommal és iskolai szervezett színházlátogatások keretén belül a környék – Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Eger – teátrumaiban rendszeresen megfordultunk. Elvarázsoltak ezek az alkalmak, és egyszer olyan élményben volt részem, amely után teljesen nyilvánvaló kijelentő mondatként képviseltem, hogy színésznő leszek. Ugyanazt szeretném adni, amit kaptam: a megmagyarázhatatlan energiát, többletet. Nem tudom, honnan volt bátorságom végigvinni a tervemet.
Akkor nem csodálom a „bocsánat, hogy megfogom a kilincset” attitűdöt, amellyel elindultál.
Az első színművészetis felvételimnél csoda, hogy pár percig bent lehettem, annyira szégyenlős voltam. Ám valahogy mégis maradt bennem bátorság, hogy tanodákba jelentkezzek, és egyszerre több helyen is igent mondtak. A Gór Nagy Mária Színitanoda mellett döntöttem, de még egyszer próbálkoztam a színművel, viszont akkor veszítettem el édesapámat, és nem volt kérdés, hogy a jövőben dolgoznom kell. Nem engedhettük meg magunknak anyagilag, hogy csak a tanulás töltse ki a
mindennapjaimat. Fel sem merült bennem, hogy ne magam gondoskodjam arról, ami addig kvázi a fenekem alá volt téve. Viszont nem bántam meg, jóllehet sokáig éreztem a klasszikus egyetemi oktatás hiányát, ez azonban egyfajta frusztráció volt csupán bennem, mintsem valós hátrány. Sőt! A Fiatalok Színházában léptem először a deszkákra, majd éppen Győrbe szerződtem volna, amikor Szurdi Miklós megkapta a székesfehérvári színház igazgatói posztját, és rám is számított. Így tíz évig játszottam a Vörösmarty Színházban, most pedig 13 éve a Jászai Mari Színház tagja vagyok. Szerencsésnek érzem magamat, mert az évek során számtalan csodálatos szereppel kínáltak meg és úgy érzem, ezekből lehetett a legjobban tanulni, fejlődni, ami egyébiránt egy véget nem érő folyamat.
Tíz éven át játszottad a Hairt, ráadásul felváltva Jeannie és Sheila szerepét.
Még másodéves tanodásként kezdtem, és mind a mai napig betűről betűre tudom az egészet. Az elköszönés is csodálatos volt ettől a darabtól. Ötezer fős stadionban játszottuk utoljára, éppen Jeannie-t alakítottam, aki két hónapos terhes, és akkor valóban ugyanennyi ideje hordtam a második gyermekemet a szívem alatt. A Szeget szeggel Izabellájában – az első kőszínházi szerepemben – ha nem is buktam meg, de nyilván 23 évesen még nem rendelkeztem komoly színészi eszköztárral. A Koldusopera Polly karakterében az énekkel kapcsolatos sok-sok éves görcsömet sikerült Jani Gabi fantasztikus korrepetitornak köszönhetően megszüntetnem. A Testőr azért emlékezetes számomra, mert három színházban is játszottuk. Lenyűgöző darab! A pályám során sok, a szívemnek kedves produkcióban szerepeltem, melyek sikereket is hoztak és fejlődtem is általuk. Az utóbbi időben egyre gonoszabb figurák jönnek szembe, ami igazán kedvemre való, mert így kibugyoghat belőlem, ami időnként felgyülemlik. Igyekszem úgy létezni a világban, hogy ne bántsak másokat, ettől függetlenül az emberben minden érzelem jelen van, és kifejezetten boldoggá tud tenni, amikor ezen szerepeim által is dolgozhatok. Ilyen volt Merteuilné a Veszedelmes viszonyokban vagy Adél Az üvegcipőben. Ez utóbbi inkább csak kemény karakter, ám mély érzelmekkel, úgyhogy dupla csemege egy színésznek. Koromból adódóan most már nyilván ezek a karakterek találnak meg. Sosem volt szerepálmom, olyat most sem tudnék említeni, amiről azt érzem, hogy bárcsak elém kerülne. Próbálom úgy csinálni komolyan ezt a pályát, hogy magamat közben igyekszem nem túlságosan komolyan venni.
Kik szerepeltek legfontosabb kísérőkként a pályád során?
Zsurzs Kati, akivel a tanár-diák kapcsolatunk először anya-gyerek, majd barátnői viszonnyá alakult közöttünk, és mind a mai napig tart. Szívesen emlékszem arra a pillanatra, amikor Barta Mária kettő centire az orromtól kiabált a karakteremmel. Ő látta meg, hogy egy bizonyos korlátot nem tudok átszakítani magamban, neki azonban sikerült. Mindig hálás maradok ezért! Szurdi Miklós nagyon fontos szereplője volt az életemnek, és nemcsak annak okán, hogy nagyszerű szerepeket kaptam tőle, hanem ő is szülői féltéssel vett körül. Egri Mártival is baráti viszonyt ápolok, ő szintén sokat segített szakmailag, emberileg pedig példa számomra az élethez való hozzáállása. Rajtuk kívül természetesen még számtalan ember volt és van hatással rám, lehetetlen mindannyiukat felsorolni.
Azért a szép, szelíd, mosolygós nő mögött hihetetlen erőt érzek.
Most az elevenemre tapintottál. Az erős nők a legtörékenyebbek. Ezt az érzékenységet mindig tudom alkalmazni a munkám során, és ez nagy ajándék! Mindazt a fájdalmat, amit átélek, nem vagyok rest felhasználni. Nem tudom, mikor tudatosodott bennem ez a képességem, hogy jó ösztönnel megérzem, az adott szituációba miként forgathatom be a saját örömömet, bánatomat, tapasztalataimat. Viszonylag egyszerűen és gyorsan képes vagyok erre az érzékenységre, érdekes, hogy ezt rögtön megláttad bennem. Ugyanakkor sokan azt mondják, milyen kemény, erős vagyok. Tény, hogy különféle élethelyzetekben iszonyúan gyorsan és határozottan tudok dönteni, cselekedni. A szelídségem abban mutatkozik meg, hogy közben igyekszem soha nem megbántani senkit. A kollégáim szokták mondani, hogy néha félelmetes vagyok. Megfejtettük, hogy ez azért lehet, mert nagyon sokat vagyok csendben, csak figyelek, és ilyenkor a saját frusztrációjukat tükrözöm vissza.
Soha nem tudnék magam utazgatni, te viszont annál inkább!
Az utazás csodás dolog az életemben, megfogadtam magamnak, hogy minden évben elmegyek öt napra egyedül valahova, és ez már háromszor sikerült! Persze másokkal is szeretek együtt utazni. Boldog és kiegyensúlyozott szeretnék lenni – ezt tanulom, ebben fejlesztem magamat. Szeretnék mindig a középpontomban maradni, és ilyen módon segíteni a körülöttem lévő emberek életét is. Ez bizonyos szempontból nem túl nagy, egyébként pedig hatalmas vágy. Szakmailag pedig jó lenne többet forgatni.