Fándly Csaba

Fándly Csaba 1983-ban született Nagykárolyban. Itt végezte általános, majd középiskolai tanulmányait, miközben versmondóként kezdett az előadóművészettel ismerkedni. Első fellépései a helyi református templomban, iskolai rendezvényeken, később pedig a városi rendezvényeken voltak. Versmondó- és diákszínjátszó versenyek sokaságán vett részt Erdélyben és Magyarországon is. A „Hepaj” csapat tagjaként országos diákszínjátszó fesztiválokon szerepelt.

2002-ben vették fel a Pesti Magyar Színiakadémiára, a Magyar Színház stúdiójába, ahol osztályfőnökei Huszár László és Sipos Imre voltak. Dolgozott többek között Iglódi Istvánnal, Vidnyánszky Attilával, Agárdy Gáborral, Béres Ilonával. A Magyar Színház stúdiójának elvégzése után a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakán folytatta tanulmányait, ahol 2008-ban szerezte meg diplomáját. 2008 óta a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.

 

ALAPÍTÓK:

TÁMOGATÓ:

LEBONYOLÍTÓ:

MÉDIAPARTNER: