![](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2021/06/Rusznák-András-fotó-Máté-Balázs.jpg)
Rusznák András
Rusznák András 1984-ben született. A Soós Imre-díjas színész pályája a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán indult. A színjátszás mellett ekkor kezdett el írni.
2005 és 2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Mesterként tekint Székely Gáborra, akitől szintén tanulhatott az egyetemen, és Novák Eszterre is, akivel a tatabányai Jászai Mari Színházban dolgozott. Szabadúszóként játszott a Vígszínházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a HoPPart társulattal. 2012 és 2016 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 2016-tól Kováts Adél szerződtette a Radnóti Miklós Színházhoz. A Radnóti Színházban emblematikus szereppel indított, A párnaember Michael-jeként. A társulat közösségi életében központi szerepet tölt be. A nézők azonban nem csupán a színpadon, de a televíziós szerepei miatt is ismerhetik, hiszen 2019 óta állandó szereplője a Mi kis falunk című sorozatnak.
ALAPÍTÓK:
![hegyvidek1](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2019/05/hegyvidek1.png)
![mozaik_logo_351](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2019/05/mozaik_logo_351.png)
TÁMOGATÓ:
![emmi](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2023/09/emmi.png)
![MTT_logo_](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2019/05/MTT_logo_.png)
![download](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2023/09/download.jpg)
![Raiffeisen_Bank](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2019/05/Raiffeisen_Bank-1.png)
LEBONYOLÍTÓ:
![pkü-logo-01_448](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2024/05/pkü-logo-01_448.png)
MÉDIAPARTNER:
![KulturaHu-transparent](https://kaszasattiladij.hu/wp-content/uploads/2024/06/KulturaHu-transparent.png)