VLAHOVICS EDIT
A Színművészeti Egyetemen 1986-ban végezett. Osztályfőnökei Székely Gábor, Zsámbéki Gábor és Major Tamás voltak. Majd Szolnokra szerződött, ami igazán jó színházi műhely volt akkoriban.
Később Nyíregyháza, majd Kecskemét következett. A Kecskeméti Katona József Színházban töltött éveket szintén meghatározónak tarta. Eztán szabadúszóként több színházban is dolgozott: Szolnok, Budapesti Kamara és Tatabányai Jászai Mari Színház, valamint több alkalmi társulás.
A Tatabányai Színház szintén nagyon szeretett, és fontos állomása az életének, több produkcióban is dolgozott ott. Állandó szerződésben Sopronban volt két évadot, miközben játszott a Budapesti Kamarában is.
Jelenleg – a kezdetek óta – tagja a Weöres Sándor Színháznak.
Színházi szerepei:
Kroetz: Felső-Ausztria – Anni
Gorkij: Örökösök – Ludmilla
Csehov: Ivanov – Szása
Csehov: Három Nővér – Olga
Shakespeare: Rómeó és Júlia – Capuletné
Shakespeare: Othello – Bianca
Shakespeare: Ahogy tetszik – Juci
Goldoni: A hazug – Rosaura
Goldoni: Virgonc Hölgyek – Dorothea
Sarkadi: Oszlopos Simeon – Mária
Albee: Nem félünk a farkastól – Honey
Storey: Anyánk napja – Lily
Sediánszki: Bangkok-i punkok – Evangeli
A Weöres Sándor Színházban:
Egressy Zoltán – Dömötör Tamás: 9700 – Rumi Mária
Ph.Blasban – Dömötör Tamás: Szerelmes Balázs – Madam Zoé
Moliére: Scapin furfangjai – Nérine
G.Orwell – Dömötör Tamás: Farm Bt. – Rózsi
Háy János: A Herner Ferike faterja – Asszony
F.H. Burnett – Jeles András: A kis lord – Mary
Heltai-Mohácsi: Naftalin – Manci
Shakespeare-Mohácsi: Szentivánéji álom – Titánia
Kander-Ebb-Fosse: Chicago – Dögöljmeg Kitty
Show: Pygmalion – Pearsné
Molnár Ferenc: Liliom – Hollunderné
Móricz: Rokonok – Kati néni
Madách: Az ember tragédiája – Heléne, a cigányasszony
Zalán : Hetvenhét – Bora
Ovidius: Átváltozások (Karneválszínház)
Bohumil Hrabal – Ivo Krobot: Szigorúan ellenőrzött vonatok – Grófnő
Örkény István: Tóték – Gizi Gézáné, rossz hírű nő
Czukor Balázs – Khaled-Abdo Szaida: Cudar világ – Nagymama
Martin McDonagh: A kripli – Mamus
Anton Csehov: Ványa bá – Vojnyickaja
Mohácsi István-Mohácsi János: A falu rossza – Gonoszné
Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Geszti Péter-Mohácsi testvérek-Kovács Márton: Mágnás Miska – Nagymama
Moritz Rinke: Vineta Köztársaság – Ursula Feldmann-See
Szép Ernő: Vőlegény – Anya
Oscar Wilde: Ernst (komoly) az élet (Bunbury) – Miss Prism
Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Tituba
Filmes, tv-s szerepekből a jelentősebbek:
Scuderi kisasszony, Malom a Pokolban, Balekok és banditák, Senki nem tér vissza (olasz tv sorozat), Hello doki, Jóban rosszban (sorozatok), Székelykapu
Díjak:
Gobbi Hilda által alapított Aase Díj 2014.
Holdbeli csónakos-díj 2018.